Top 10 ország – ide utazz 2020-ban a Lonely Planet szerint
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
A világ egyik, ha nem a legnagyobb utazási portálja, a Lonely Planet idén is gondolt ránk, szenvedélyes utazókra, és összeállított egy top 10-es listát a legjobb 2020-as úti célokról. A gyűjteményben vannak meglepetések és olyan országok is, amelyek a mi bakancslistánkon szerepelnek. Hova utazzunk 2020-ban? Az alábbi listából kiderül!

Top 10 ország – ide utazz 2020-ban a Lonely Planet szerint

1. Bhután

Miközben a világ nagy része szélmalomharcot vív a tömegturizmus ellen, az aprócska Himalája-beli országban ügyesen megoldották az overtourism problémáját. Napidíjat kérnek az ide utazó turistákról és kizárólag szervezett módon lehet beutazni az országba. Bhután célja egyszerű: maximalizálni szeretnék az idegenforgalom pénzügyi előnyeit, miközben minimálisra csökkentik a turizmus környezeti és kulturális hatásait. A beutazó turistáknak napi díjat, 250 USD-t (december-februárban és június-augusztusban 200 dollárt) kell fizetniük a szervezett utazásért. Aki 1-2 fős turnusban utazik, 30-40 dollár pótdíjat köteles fizetni. Ebből az összegből 65 dollár “fenntarthatósági fejlődési díjként” a kormányhoz kerül, amelyet Bhután polgárainak ingyenes oktatására és egészségügyi ellátására fordítanak. Ez az ún. “bruttó nemzeti boldogság” alapja.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/bhutan_unsplash2.jpg

Bhután így tudja garantálni, hogy a látogatók valódi élményekkel térjenek haza, miközben ügyelnek az értékeik megőrzésére. Bhután ma a világ egyetlen szén-negatív országa, és a királyság 2020-ra várhatóan az első teljesen organikus nemzetté válik. A napi díjjal pedig elkerülik a zsúfoltságot. Ezek után csoda, ha 2020 egyik legjobb úti céljának választották?

2. Anglia

Az angliai partvidék régen védelmi vonalként működött a betolakodókkal szemben, ma pedig békés hely, ahol a helyiek és a turisták is jól érezhetik magukat. Elbűvölő falvak, remek éttermek, sziklás partszakaszok és mólók sorakoznak a tengerparton. 2020-tól pedig még könnyebb lesz az utazás, hiszen a világ egyik leghosszabb tengerparti útja készül el Anglia körül, közel 5000 km-es távban. Meg is van a következő nyári program. Te bevállalnád?

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/anglia_pixabay.jpg

3. Észak-Macedónia

A lista egyik meglepetése lett Észak-Macedónia (korábbi nevén Macedónia), ahol vadregényes hegyvidéki tájak, nemzeti parkok, valamint ezeréves kolostorok és ortodox templomok között kalandozhatunk. Az ország egyetlen UNESCO Világörökségi helyszíne és egyben legnépszerűbb turisztikai desztinációja az Albániával közös Ohridi-tó, amely a Balkán-félsziget legöregebb és legmélyebb tava.
https://services.maxima.hu/upload/images/56601/macedonia_pixabay.jpg

4. Aruba

Aruba déli részén, San Nicolasban egy kreatív és színes kultúrközpont jött létre Sunrise City néven, ahol a karnevál megszervezése mellett nemzetközi és helyi művészek dolgoznak az egész éves kulturális programokon. A művészetek pártolása mellett fontos megemlíteni az ország fenntarthatóságért tett törekvéseit is. Aruba ugyanis felajánlotta a szigetet, hogy más országok megújuló energiaforrás-megoldásainak próbaközpontjává váljon. A karibi szigetország azon dolgozik, hogy 2020-ra betiltsa az egyszer használatos műanyagokat és a zátonyokat pusztító napolajok forgalmazását. Így a következő években továbbra is megfizethető szállások, fenntartható szolgáltatások és persze érintetlen, pálmafás strandok várják az Arubára utazó turistákat.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/aruba_flamingo.jpg

5. eSwatini Királyság (korábban Szváziföld)

Egy afrikai utazás megtervezésekor nem biztos, hogy Szváziföld jut először eszünkbe. Pedig az új névvel büszkélkedő ország Dél-Afrika egyik leginkább alulértékelt úti célja, ahol új nemzetközi repülőtér, közútrendszer és folyamatosan fejlődő infrastruktúra várja az ide látogató vendégeket. A programokat és látnivalókat pedig a nemzeti parkok, rezervátumok változatos tájai biztosítják, legyen szó túráról, vadvízi evezésről vagy orrszarvúakkal való találkozásról.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/szvazifold_pixabay.jpg

6. Costa Rica

A szigetország szintén a fenntartható turizmusért tett erőfeszítései révén kerül fel a toplistára. Costa Rica energiájának ugyanis 90 %-a megújuló forrásokból származik, 2020-ra pedig a világ egyik szénsemleges országa lehet. A Costa Ricán élők megértették a trópusi paradicsom megőrzésének fontosságát és mindent megtesznek azért, hogy az ide látogatókkal is megosszák ezt a csodát. A kalandok szerelmesei vulkántúrázhatnak, száguldhatnak a canopyval, aki pedig énidőre vágyik, talál magának jóga és spa élményeket is. Costa Ricán a pura vida több mint egy mondás. Ez egy életmód, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/costarica_unsplash.jpg

7. Hollandia

2020-ban ünnepli a 2. világháború óta tartó 75 éves függetlenségét Hollandia, így az egész ország területén nagyszabású ünnepségek és rendezvények várhatók. Az európai ország egyébként is megér egy látogatást. Tavasztól nem csak a tulipánok, hanem a Felszabadítás Napja és az Eurovíziós Dalfesztivál vonzza a legtöbb turistát, akik akár kerékpárral is felfedezhetik a városokat (35 000 km-nyi úthálózaton bőven van erre lehetőség). Ha pedig inkább a természet a vonzóbb a városok helyett, az UNESCO Világörökség részét képező Watt (Wadden)-tengert érdemes felkeresni.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/hollandia_tulipan_unsplash.jpg

8. Libéria

A kívülállók számára Libéria egy rejtélyes ország lehet, de azok, akik már jártak ott, csak elismerősen nyilatkoznak az emberek optimizmusáról és a természeti csodákról. Vannak idilli strandok, ahol Nyugat-Afrika legjobb szörfösei fordulnak meg. Aztán ott van a Sapo Nemzeti Park, ahol a térség a második legnagyobb esőerdője található. Itt akár csimpánzokat, elefántokat vagy törpe vízilovakat is lehet látni. És ami még ennél is jobb hír: az afrikai ország megállapodást kötött Norvégiával, hogy 2020-ig megállítja az erdőirtást, így biztosítva a következő generációk számára is a természeti kincseket.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/afrika_elefant_pixabay.jpg

9. Marokkó

Miért érdemes Marokkóba utazni? Mert itt azok is megtalálják a számításukat, akik stílusos városi szállást (riad) vagy tengerparti wellness hotelt keresnek. Az infrastruktúra és úthálózat folyamatosan fejlődik, ahogy a vonatközlekedés is: Tanger és Casablanca között mindössze 2 órás utazás szükséges a nagysebességű vonatokkal. Az ókori Medinák megújulnak Fezben, Tetouanban, Marrakeshben, utóbbi város 2020-ban Afrika első kulturális fővárosaként méltó helyszíne lehet az ünneplésnek. Aki pedig kerülné a tömegeket, látogasson el a berber hegyi falvakba vagy a sivatagi területekre.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/marokko_unsplash.jpg

10. Uruguay

Ha Uruguay még nem szerepel a bakancslistádon, itt az ideje hozzáadni. A dél-amerikai országban 660 km hosszú Río de la Plata és az Atlanti-óceán partvidéke, emellett a fejlődő borturizmus, a meleg vízű források és a végtelen hegyvidéki területek teszik igazán vonzóvá a turisták számára. A népesség fele a fővárosban, Montevideóban él, amely igazán élénk, eklektikus hely gazdag kulturális élettel. A történelmi belváros épületei között keveredik az art deco és a klasszicista stílus, amelyek mellett jól megférnek a kopott felhőkarcolók, bevásárlóközpontok és tengerparti üdülőövezetek is.

https://services.maxima.hu/upload/images/56601/montevideo_unsplash.jpg
EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.