Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Rengetegen rákattantak az okos karórára, ami 1 évig bírja egyetlen feltöltéssel


Újabb karórát tervezett a testvérpár, akik Filippo Loreti néven forgalmazzák luxuskivitelűnek szánt óráikat. Több százezer forintos stílust ígérnek néhány tízezerért.

A Filippo Loreti márkanév egyelőre csak kevesek számára csenghet ismerősen, de a világ legdrágább óráit kínáló luxusmárkák már egészen biztosan megjegyezték. Ennek oka, hogy a két litván fivér, Danielius és Matas Jakutis néhány évvel ezelőtt rájöttek arra, hogy a luxusórákat valójában jóval olcsóbban is elő lehet állítani, mint amennyiért azt a gyártók kínálják. (Ami nem meglepő, éppen így van ez a csúcskategóriás okostelefonoknál is.)



Számításaik szerint mire a vevőhöz ér az óra, akár tízszeres a költségtöbblet rajta, ami egy luxusóra esetében igen komoly árcédulát jelent. Éppen ezért még 2015-ben kidolgozták a saját órájukat, ami óriási siker lett Kickstarteren, majd 2016-ban jött a folytatás, szintén elsöprő sikerként. Nem véletlenül: óráikban a svájci pontosságot és az olasz formatervezés jegyeit ötvözik. Ám felmerül még egy nemzet: a gyártás kínai – ami néhányakban visszatetszést kelt.
A legnagyobb dobás azonban nem a "hagyományos" funkciókban keresendő, hanem az akkumulátor élettartamában. A fejlesztők szerint ugyanis az eszköz egy éven át bírja egyetlen feltöltéssel, és ahogy mondani szokás, ha mindennek csak a fele igaz, már akkor is óriási áttörés lehet.

Forrás: hvg.hu




 
 
EGYPERCES - TRENDI KÜTYÜK levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.