Google szolgáltatásokkal rendelhető elő az új Huawei P30 Pro
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
Már korábban is hallhattunk róla, hogy a Huawei újra piacra dobja a P30 Pro-t. A korábbi pletykáknak megfelelően ez a modell a Huawei P30 Pro New Edition néven érkezett és a Google szolgáltatásai is elérhetők rajta.

A hónap elején hallhattunk először a Huawei P30 Pro New Edition-ról. Majd a napokban az újdonság a kínai cég német weboldalán is feltűnt, ahol egyből előrendelhető státuszba került. Sajnálatos módon ennek ellenére sem tudunk meg minden instrukciót a telefonról, tehát egyelőre nem világos, hogy hardveresen történt-e valami változtatás rajta az alap Huawei P30 Pro-hoz képest. Az biztos, hogy a színeket tekintve egy új árnyalat áll majd rendelkezésünkre, ez pedig nem más mint a P40 sorozatban is elérhető Silver Frost fantázianevű. Ezen kívül fekete és Auróra kék variánsokban lehet előrendelni.

https://services.maxima.hu/upload/images/58618/p30-new-cover.jpg

A német oldalon látható képek alapján a dizájn maradt ugyan az. Azért ha nem is mindent a haverspecifikációk egy részét elárulta a Huawei. A weboldalon látható adatok alapján a Huawei P30 Pro New Edition 8 GB RAM-mal és 256 GB-os tárhellyel szerezhető be. A kamerák tekintetében csak annyit tudunk, hogy Leica Quad kamerarendszert kapott 10x Hybrid Zoommal az új P30 Pro. Tehát azt sem tudni, hogy itt történt-e néminemű változás.
https://services.maxima.hu/upload/images/58618/p30-pro-new-2.jpg
Arról nem érkezett hír, hogy a Huawei hazánkban is piacra dobja az készüléket, de meg van rá az esély, hogy itthon is elérhető lesz. Németországban május 31-ig lehet előrendelni a kiszállítás pedig július 1-től kezdődik. Az előrendelők Huawei FreeBuds 3-at és Huawei Mini Speaker-t kapnak a mobilhoz, de akciósan 99 euróért Huawei Watch GT 2 okosórát is vehetünk mellé. Az ára jelenleg 749 euró, ami azt jelenti, hogy 50 euróval olcsóbban debütált mint a tavalyi P30 Pro.

Forrás:gsmring.hu
EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.