Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Állami támogatással is csökkenthető a lakáshitel


Jelentős segítséget kapnak a lakáscélú hitelek adósai, ugyanis egy 2018. január 1. napján hatályba lépő Kormányrendelet lehetővé teszi, hogy vissza nem térítendő állami támogatás igénylésével csökkentsék a lakáscélú jelzáloghitel-tartozásukat.

Természetesen a támogatás igénybevételének több feltétele is van, de vegyük át röviden a legfontosabb kérdéseket.



A támogatásra kizárólag a nagycsaládosok lesznek jogosultak, de közülük is csak azok, ahol a harmadik vagy a további gyermek 2018. január 1-e után születik. De nem feltétlenül kell megvárni a gyermek megszületését, ugyanis a támogatás már akkor is kérhető lesz, ha a várandósság az igénylés időpontjában eléri a 12. hetet. A korábban – 2018. előtt – született gyermekek „beszámításánál” nincs különösebb korlátozás, így a gyermekek számába például a nagykorú gyermek is beszámít.

De mégis mekkora összegre számíthatunk? A támogatás összege a gyermekek számától függ, ugyanis gyermekenként 1-1 millió forintra tarthatnak majd igényt. A támogatás összege kizárólag a 2018. január 1. után született gyermek után igényelhető. Egy példával szemléltetve: ha 2018. január 1-ét követően a már meglévő két gyermekünk mellé két további gyermek érkezik a családba, akkor 2 millió forint állami támogatásra tarthatunk igényt.

Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a kedvezmény a már meglévő – vagyis a 2018. január 1-e előtt – és a jövőben felvett forintalapú lakáscélú jelzálog-hitelekre is vonatkozik. A támogatás igénylésére vonatkozó kérelmet a házastársak, élettársak együttesen és díjmentesen nyújthatják be az illetékes kormányhivatalnál.

A kérelem elbírálását követően a kormányhivatal – sikeres igénylés esetén – megküldi a támogatást megállapító határozatot a jelzáloghitelt nyilvántartó pénzügyi intézménynek, aki pedig a határozat hozzá történő beérkezését követő 4 napon belül egy összegben kifizeti az igényelt összeget a hitelszámlára.
A támogatási összeg előtörlesztésnek minősül, azonban ezért az előtörlesztésért a bank a terhünkre díjat és egyéb költséget nem számolhat fel, az előtörlesztés díját az állam téríti majd meg a bankunk részére.

A sikeres igénylőnek számos feltételnek kell megfelelnie, ahhoz, hogy hozzájusson a támogatáshoz, ezért érdemes a kérelem minél pontosabb benyújtása érdekében a témában járatos szakemberhez fordulnia.

Forrás: ingatlanhiek.hu



 
 
EGYPERCES - LAKÁS levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.