Szakképzés: bérátömlesztést ígérnek
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
Minden korábbinál jelentősebb béremelés jön a szakképzésben.

Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől. Ezt a Magyar Nemzetnek mondta Pölöskei Gáborné az új szakképzési törvénytervezetéről.

Az MTI által szemlézett cikk szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára közölte, hogy a 2020. július elsején életbe lépő, minden korábbinál jelentősebb béremeléssel lehető lesz a legjobb szakemberek megtartása, újak bevonása.

Az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel.

A túl merev bértáblával járó közalkalmazotti törvény hatálya alól kikerülve így a szakmai érdekképviseletek által régóta várt teljesítményalapú, motiváló bérezési rendszer jöhet létre.

A több mint 32 ezer pedagógust érintő fizetésemelés mértéke országos átlagban 30 százalékos lehet, amihez a költségvetés évi 35 milliárd forint többletforrást ad. A törvénytervezet szerint biztosítják, hogy a tanároknak a technológiai és gazdasági fejlődéssel lépést tartó, naprakész tudásuk legyen. Az oktatóknak négyévente kell továbbképzéseken részt venniük. Az igazgatók háromévente értékelik is a tanárokat a szakképző intézményre szabott módszertan szerint.

Jól járnak a szakképzést választó diákok is, hiszen míg ma csak a hiányszakmákban tanulók kapnak ösztöndíjat, a jövőben mindenki fog. Mértéke a tanulmányi eredményektől függ. Új elem a törvényben az akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez. Évente kétezer diák – hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel – Apáczai-ösztöndíjra is pályázhat.

Forrás:24.hu
https://services.maxima.hu/upload/images/30888/468x60_3.jpg
EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.