Wolfenstein: Youngblood (PC, PS2, X1)
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
A Wolfenstein sorozat hosszú évek óta írja a maga kis alternatív történelmét, amelynek legutóbbi felvonása, a Youngblood tulajdonképpen inkább mellékág, mint folytatás. A sorozat állandó főhősét, BJ Blazkowiczot ugyanis pihenni küldi, helyére pedig ikerlányai ugranak be (a sztori szerint pont azért, hogy az ő eltűnése ügyében nyomozzanak). 

https://services.maxima.hu/upload/images/30887/image8.jpg
 
A többes szám nem véletlen, a Youngbloodot ugyanis a kétfős kooperatív módra hegyezték ki, így nyújtja a legnagyobb élményt. De persze egyedül is játszható.
Ami a játékmenetet illeti, a sorozattól már megszokott pörgős, olykor meglehetősen véres akciók várnak a játékosokra, akik egy seregnek is elegendő fegyvert cipelhetnek magukkal. Emellett különleges páncéljuknak hála egy sor menő képességgel is rendelkeznek, így akár láthatatlanná is válhatnak, ami a lopakodást kedvelőknek lehet nagyon hasznos. A grafikáról is ejtve egy-két szót, az idTech 6 motor piszok részletes látványvilágot tár elénk, ráadásul ehhez mérten egészen barátságos gépigény mellett.
Egy-két apró hibát leszámítva a Wolfenstein: Youngblood remekül hozza a szerepét: egy hamisítatlan árkád lövölde csurig pakolva poénnak és utalásokkal.
https://services.maxima.hu/upload/images/30887/image1.jpg
EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.