EZÉRT NEM KELLENE KÁVÉT INNOD KORÁN REGGEL
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
AZT HIHETNÉNK, HOGY A KÁVÉBAN TALÁLHATÓ KOFFEINRE REGGEL VAN A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜNK – EGY FRISS KUTATÁS SZERINT AZONBAN SENKINEK SEM LENNE SZABAD KORÁN REGGEL KÁVÉT INNIA!

Egy friss amerikai kutatás során kiderült, hogy a legtöbb kávéimádó már fél 9 előtt megissza az első csésze feketéjét – ez pedig rendkívül káros Dr. Sarah Brewer táplálkozástudományi szakértő, professzor és dietetikus szerint.

„A felkelésünk utáni 1-2 órában a szervezetünk saját természeténél fogva kortizol stresszhormont termel, mely segít az ébredésben és az energiatermelés fokozásában. Emiatt nem jó döntés ilyenkor koffeines kávét inni, mert ekkor csak még több stressz hormont termelünk.” – magyarázza a doktornő, aki szerint a reggeli kávé nemcsak a bioritmust borítja fel, hanem koffein-intoleranciára is sarkall, hiszen a nap hátralevő részében már közel sem fogjuk olyan erősnek érezni a kávénk hatását.

https://services.maxima.hu/upload/images/58855/kave2.jpg

Ha belegondolunk, ebben tényleg lehet valami. A doktornő senkit sem akar lebeszélni a kávé fogyasztásáról, mert kutatásából az is kiderült, hogy az ébredésünk utáni 3-4 órától kezdve (tehát délelőtt 10-11 órától) tényleg hatékony segítség lehet a kis fekete italunk.

„ A kortizol stresszhormon szintje azon nyomban leesik, amint elkezdjük a napunkat – ilyenkor jól jöhet egy erős kávé, attól függően, hogy milyen kemény nap előtt állunk” – mondja a doktornő, aki szerint egyébként abszolút változó, hogy egy-egy csésze kávé meddig képes doppingolni az embert. „A legtöbb embernél ez általában 2 óra, de olyanokkal is találkoztam már, akikre csak 40 percig hatott, de olyat is láttam, akinél akár 10 órán át is érvényesült a koffein hatása – ez mind egyéni adottságoktól függ.” – meséli Dr. Sarah Brewer, aki délután 5 óra után már viszont egyáltalán nem javasolja a kávé fogyasztását, mert – a kortizol stresszhormonhoz hasonlóan – a későn elfogyasztott koffein is képes a bioritmus, azaz az alvás és a pihenés egyensúlyának felborítására.
EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.