VÁLTOZÁS KÖRVONALAZÓDIK A MAGYAR CÉGALAPÍTÁSI GYAKORLATBAN
[amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!]
Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal, a friss vállalkozások 75 százaléka továbbra is korábbi cégekhez köthető, ugyanakkor változás körvonalazódik a magyar cégalapítási gyakorlatban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Közleményük szerint 2017-ben az új vállalkozásoknak csupán 22 százaléka volt olyan, hogy sem tulajdonosi, sem cégjegyzésre jogosulti, sem címkapcsolattal nem volt köthető másik vállalkozáshoz, ez az arány idén már megközelíti a 25 százalékot.

Három év alatt 35 százalékról 39 százalékra növekedett azon új cégek aránya, ahol minden tulajdonos és ügyvezető új szereplő– tették hozzá.

Közölték, hogy a frissen alapított cégeknél az alapítók, az aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, amely alapján nem a friss pályakezdők alapítanak általában céget. Ez az arány az elmúlt években lényegesen nem változott, a teljesen új szereplők sem a fiatal korosztályból vannak.

Jelenleg 788 olyan magánszemély van Magyarországon, aki több mint 10 vállalkozáshoz köthető, valamint 5500 magánszemély köthető legalább 5 céghez. A tendencia azt jelzi, hogy a számuk még növekedőben is van – fűzte hozzá az Opten.

EGYPERCES levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd. Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS | IMPRESSZUM
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.