Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Újra próbálkozik a luxuskategóriával a Kia


A 2014-es piacra dobást követően elég gyorsan elcsitultak a hullámok az 5 méteres Kia K900-as körül, az Egyesült Államokban az utóbbi két évben átlag havi 50 darabot értékesítettek belőle, nyugodtan mondhatjuk, hogy mellékszereplő volt. Azonban a Kia nem tágít, a New Yorki Autószalonon bemutatta a második generációt.



Amíg Dél-Koreában 3,3 és 3,8 literes V6-os, illetve 5,0 literes V8-as motorral kínálják a második generációs K9-est, a K900 névre hallgató észak-amerikai kivitel egyedüliként a Stingerből ismert, 3,3 literes V6-os biturbóval választható. Ehhez olyan összkerékhajtást adnak, ami a nyomaték 80%-át küldi a hátsó tengelyre, alapfelszerelés a 8 fokozatú automatikus váltó.



A karosszéria 512 cm hosszú, a tengelytávolság 310 cm, a különleges belső hangulatot négyféle fabetét, négyféle belső kárpit kombinációjából lehet összeállítani. A K900-ast egyszerű hátsó üléssel forgalmazzák, a dél-koreai K9-es csúcsváltozatában, a V8-as motorral Quantum-ban két állítható fotel és széles kartámasz található hátul – az alapváltozat árának dupláját kell ezért fizetni.

Forrás: automotor.hu



 
 
EGYPERCES - AUTÓ levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.