Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Érkezik az Audi második villanyautója


Félig már le is leplezték az Audi hamarosan bemutatkozó új elektromos autóját.
Máris bővül az Audi elektromos autó kínálata, az e-tronnál kisebb modellel, amit már el is árultak, hogy miből készül.

Élőben az e-tront, a kivetítőn pedig a Q2 L e-tront mutatta be az Audi Kínában, a FAW 30 éves együttműködésének ünneplésén


Alig pár hónapja mutatkozott be a világnak az Audi legelső elektromos autója, az e-tron, máris érkezik a következő. A német gyártó egy kínai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy érkezik az új modell, mely egyelőre úgy tűnik, hogy csak és kizárólag Kínának szánt termék lesz. A Volkswagen és a FAW (First Automotive Works) 30 éves együttműködésének ünneplésén mutatták be az Audi Q2 L e-tront, melyről fotót is mutattak, de pár nappal korábban álcázva is lefotózták.

A kivetítőn szereplő autó és az álcázott példány viszont különbözik, erős a gyanú, hogy a hivatalos fotón csak a rendszámtábla feliratát írták át. A fotózott autón ugyanis az e-tronhoz hasonló hűtőmaszk szerepel a Q2-n. Vélhetően ennél nagyobb eltérés nem is lesz az alapváltozathoz képest, már a Kínában elérhető nyújtott tengelytávúhoz képest. Mivel az MQB platformhoz már van kompatibilis elektromos hajtása a Volkswagennek, így nem is furcsa, hogy a Q2-ből készült villany Audi, az viszont egyelőre nagy kérdés, hogy Európa megkapja-e valamikor az újdonságot.



Forrás: autonavigator.hu




 
 
EGYPERCES - AUTÓ levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.