A kultikus kövek üzenete 1
A tudósok és az ezoterikával foglalkozók hosszú idő óta próbálják
megfejteni a meghökkentő építmények és kőmonstrumok rejtélyeit. Vajon
milyen üzenetekkel bír a Stonehenge, a Lascaux-barlangok vagy a
Húsvét-szigeti kőszobrok titkos világa?
Feltételezhető, hogy már a Neandervölgyi ősember is bámulta az éjszakai
égboltot, csodálta a csillagokat, és bámészkodott a Holdra. Csak
találgatni lehet azonban annak okát, hogy leszármazottaik, akik évezredekig
csak nézték az égitesteket, hirtelen, szinte egyik napról a másikra, miért
szállítottak hatalmas kőtömböket nem kis távolságokon keresztül, és
miért állították fel azokat egy határozott rend szerint.
Ködbe burkolt kőtömbök
A Londontól 137 km-re levő dél-angliai Salisbury fennsíkon álló Stonehenge
kövei már az egyiptomi piramisok előtt is a jelenlegi helyükön álltak. A
legújabb elmélet szerint a neolitikum emberének nem kellett bajlódnia a
kövek szállításával, a jégkorszak gleccserei besegítettek nekik. Persze
még így sem volt könnyű dolguk, így abban minden tudós egyet ért, hogy
ehhez a munkához emberek százaira volt szükség. Stonehenge legkisebb köve
2 méter, legnagyobb pedig 7 méter magas, a legnehezebb kőtömb 26 tonnát
nyom. Ilyen hatalmas, durván faragott kőoszlopokból építették az
eredetileg négy koncentrikus kőkörből álló Stonehenge-t. Hogy mire
használták az építményt? Azt még csak találgatják, de valószínűleg
vallási szertartások és asztrológiai megfigyelések helyszínéül, esetleg
a nyári és téli napforduló pontos idejét mutató naptárként szolgált.
Menhirek és dolmenek Franciaországban
Bretagne területén számos helyen találhatóak óriás kövek, vagy azokból
létrehozott építmények, alakzatok. Az északnyugat-franciaországi part
mentén, Carnac-nál 12 km hosszan sorakozó együttes három jelentős
kőcsoportot foglal magába: sorban (alignementek), körben (cromlechek),
magányosan (menhirek) vagy sírokon (dolmenek). A hatalmas megalitokat titok
lengi körül: az egyik mítosz szerint minden egyes kő egy római katona,
akit Merlin, a varázsló, változtatott kővé. Néhány tudományos
vizsgálat pedig arra enged következtetni, hogy talán
földrengés-előrejelzőként használták őket. De előfordulhat, hogy a
kövekkel szegélyezett utat az istenek számára ajánlották, hogy azok
szertartásaikban részt vegyenek.
De Franciaország déli tájai is rejtegetnek titkokat… Hogy miért nevezik a
dél-franciaországi Montignac mellett található, az egykor kultikus
szerepeket is ellátó Lascaux-barlangot "a jégkor Sixtus-kápolnájának" is?
A csodálatos állat- és vadászábrázolások, melyek különböző korokból
származnak a Magdaléni vadászok alkotásai.
Kövek titkai
megalitok: nagy, kőtömbből emelt építmények, síremlékek és
kőalkotások (görögül megasz=nagy és lithosz=kő). Nem egyetlen nép
emelte ezeket, a megalitikus eljárások sokféle népre jellemzők.
menhir: egyenesen, magányosan álló óriáskő,
faragatlan szikla. Kelta szó, jelentése: hosszú kő.
dolmen: kőoszlopokból, és ezekre keresztbe fektetett nagy kőtömbökből
álló síremlékek
kromlechek: ív alakban felrakott kövek, hosszú kősorok.
alignementek: kilométer hosszú kősorok.
Kibelbeck Mara
Folytatjuk
Forrás: Nana.hu - http://www.nana.hu/index.php?app...
Mi erről a véleményed?
Szólj hozzá Te is! |
|