Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
A hetvenes évek elején bejött a Gutenberg téri könyvtárba, egy idős
hölgy, és azt kérdezte tőlem:
- Tessék mondani, megvan a Megfújta a szél című könyv maguknál?
Legszívesebben, azt válaszoltam volna:
- Sajnos nincs, megfújták...
De ehelyett, csak sajnálatomat fejeztem ki, hogy régóta nem adták már ki...
Körülbelül 14 éves koromban olvastam először. Tocsogott a párna a
könnyeimtől. Elkönyveltem hogy ez egy nagyon-nagyon jó könyv!
18 éves koromban elővettem, hogy de mitől is volt ez olyan jó? És akkor
már túl romantikusnak, hatásvadászónak éreztem, tudtam hogy az
könnyzacskóimra pályáznak...
Személy szerinti summás véleményem az, hogy mindenkinek el kell olvasni, de
azért nem szabad túl komolyan venni. (kisvándor)
1900. november 8-án megszületett Margaret Mitchell amerikai írónő.
Mindössze egyetlen regényt írt, az azonban "nagyon átjött". Az Elfújta a
szél, az amerikai irodalom egyik legsikeresebb alkotása.
A mű Pulitzer-díjat kapott, a belőle készült film pedig tíz Ocar-díjat.
Ráadásul Victor Fleming filmje minden idők üzletileg legsikeresebb filmje
lett. A többek között Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard által
filmvászonra vitt mű hatalmas siker világszerte.
Az amerikai polgárháború idején játszódó romantikus
történetközéppontjában egy déli ültetvényes lánya, a gyönyörű
Scarlett O' Hara áll. A lány halálosan beleszeret a szomszéd ültetvényes
fiába, Ashley-be, aki azonban melegszívű és jóságos unokatestvérét
választja hitveséül. A szenvedélyes és mindenre elszánt birtokosnő,
azonban nem képes ezt elfogadni. A viszonzatlan szerelem kínjai egész
életén át elkísérik.
És amikor úgy tűnik, hogy a meghiúsult álmai miatt számítóvá,
keserűvé vált Scarlett végleg egyedül marad, a lány életében felbukkan
egy férfi, Rhet Buttler, akiben Scarlett végre méltó ellenfelére talál. A
szerelmi történet hátterében pedig ott dübörög az amerikai
polgárháború, Észak és Dél könyörtelen csatája, amely minden szereplő
életét gyökeresen megváltoztatja.
Ezt olvasd el! De előbb kattints ide: www.eztolvasdel.hu -
http://www.eztolvasdel.h...
Olvastad már?
Vitassuk meg! |


Anonym

Üzenetek: Nincs adat
Belépés: Névtelen felhasználó
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Sziasztok!
Én nagyon szeretem ezt a regényt. Vessetek követ rám, romantikából sosem elég. Ezen kívűl még sokmindent meg lehet tanulni belőle. Egyetértek szilvia555-tel,hogy a haború remekül le van írva benne.
Viszont amit észrevettem frakki mintha csak bizonyos lapokat olvasott volna el belőle. Rett Buttler ugyanugy egy olyan szekér után fút amire kevésbé van jegye, és ennek ellenére mégis belemegy abba a játékba, hogy tudván tudva Scarlett mást szeret titkon. Szerintem az emberi kapcsoaltok miértjét elég nehéz csak két mondatra egyszerűsítve lebontani és ítélkezni. Szerintem ez sokkal bonyolultabb. És ne haragudj frakki, de a te megítélésed alapján a szőke vékony pasik nme lehetnek "férfiasak". Szerintem a férfiasság nem külcsin kérdése, és egy igazi férfi sírni is tud nem cak udvarolni.
|
frakki

Üzenetek: 3
Belépés: 2009-03-11
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Igen, valóban, az én koromban még futottunk a lányok után, ha kellettünk, ha nem, magyarul "csajoztunk" Hát ez a szó és értelme úgy eltűnt a köznyelvből, mint a proletár-internacionalizmus, az építőtábor, a kommunista-műszak és a békeharc. Ma "PASIZÁS" van 1000-rel, amit meg is értek. Tisztelet a kevés kivételnek, a mai fiúknak az udvarláshoz kb. annyi esze van mint egy marék lepkének.
Igaz az is, hogy ők már olyan korban nevelkedtek, amikor nem is nagyon volt minta ehhez.
|
szilvia555

Üzenetek: 5
Belépés: 2009-03-10
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Egy könyv engem nem tud idegesíteni. Ha a témája érdekes és még jól is van megírva, akkor örömmel olvasom. Ez nem az, de a fiúknak is akadnak olyan olvasmányai, amit később másként látnak. Az meg, hogy kinek ki jön be, egyéni ízlés kérdése. Nekem speciel, azok a fiúk jöttek be, akiknek a fejükben is volt valami! A szekérben igazad van, de azt te is elismered, hogy azért előfordul szekér után futás az életben is. )))
|
frakki

Üzenetek: 3
Belépés: 2009-03-11
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
A nőket persze, hogy nem idegesítette, hiszen vagy csak "vihogtak rajta", vagy könnyeikkel eláztatták a párnájukat, ki-ki "vérmérséklete szerint"
Viszont a magamfajta "férfias" fiúk ki se állhatták, hogy nem csak az életben volt (van) úgy, hanem már a könyvekben is azt lehetett olvasni, hogy a csajoknak a lányos fiúk jönnek be. (sápadt, vékony, beteges, átlátszó kék szemű, határozatlan, befolyásolható, stb.) Ráadásul az kifejezetten idegesítő, hogy valaki - aki magát a világ legokosabb és leghatározottabb nőjének tartotta - azt az egyszerű szabályt se képes belátni, hogy "Olyan szekér után nem érdemes futni, amelyik nem vesz fel"
|
szilvia555

Üzenetek: 5
Belépés: 2009-03-10
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Engem nem idegesített, emlékszem, hogy a kollégáimmal versenyt vihogtunk rajta. (könyvesboltban dolgoztunk) Olyan emlékem is van, hogy neves gimikben ajánlott irodalom volt történelemből. Igaz, még az átkosban. Ráadásul vannak olyan szörnyű könyvek, amik már gyönyörűek. Nagy kedvencem a Távol Moszkvától, amit ma már senki nem ismer. Annyira szörnyű, hogy már fáj, viszont minden benne van, amit a szocreálról tudható.))
|
frakki

Üzenetek: 3
Belépés: 2009-03-11
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Olvastam a könyvet, de mindössze annyit tudok hozzátenni, hogy kevés olyan könyv volt az életemben, ami ennyire felidegesített.(Pedig míg időm engedte rengeteget olvastam) Miért is írom ezt? Világ életemben kifejezetten idegesített az a fajta hozzáállás, hogy "Kell a jó? Nem! Kell a rossz? Igen, igen!" Aki így élte az életét (még ha csak egy regényben is) az teljes mértékben megérdemelte a sorsát. Nem mondom, hogy nem életszerű ez a szemlélet napjainkban is, de ettől még ma is ideges leszek.
|
szilvia555

Üzenetek: 5
Belépés: 2009-03-10
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Na ennyire azért nem!!))))
|
szilvia555

Üzenetek: 5
Belépés: 2009-03-10
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Az igaz, hogy a regény kissé túl romantikus, viszont az Észak-Dél háború jól megérthető belőle, főleg ifjú olvasóknak, akik ezt talán szívesebben elolvassák, mint a tankönyvet, amiben nem is igen kerül szó róla. Emlékeim szerint úgy 14-15 éves koromban olvastam, s az én párnám is elázott a könnytől. Később, amikor ismét beleolvastam, remekül szórakoztam és hangosan röhögtem egyes részein.
|
szilvia555

Üzenetek: 5
Belépés: 2009-03-10
|
Re: Mitchell, Margaret : Elfújta a szél I.-I.
Az igaz, hogy a regény kissé túl romantikus, viszont az Észak-Dél háború jól megérthető belőle, főleg ifjú olvasóknak, akik ezt talán szívesebben elolvassák, mint a tankönyvet, amiben nem is igen kerül szó róla. Emlékeim szerint úgy 14-15 éves koromban olvastam, s az én párnám is elázott a könnytől. Később, amikor ismét beleolvastam, remekül szórakoztam és hangosan röhögtem egyes részein.
|
|