Dreiser, Theodore : Amerikai tragédia
Kis magyar és a Nagy; Amerikai tragédia avagy a párválasztás balfogásai.
Volt egy udvarlóm. Persze több volt, de ez komolynak tűnt. Imádott. Ismerik
azt az imádatot, amely már fáraszt? Egyébként istenien tudott hallgatni.
Volt úgy, hogy csatlakozott baráti társaságunkhoz és eljött velünk
Jugoszláviába. Azt, hogy jelen van, csak enyhe kuncogásokból, igen, nem-
ekből konstatáltuk. Aztán a gát átszakadt…No nem verbálisan,
hangosságban. Úgy esett, hogy egy késő délután kirándultunk Omisba. A
társaság jócskán megrészegült, a mézes fügebor alapos elemzésétől.
Apám egy fa takarásából, időnként előugrott, és szigorúan csak a
csinos hölgyek fenekébe csípett…, elnézően, bocsánatkérően… Nem
maradt el a hatás: az én gavallérom felszabadultan és harsányan
röhögött!
Idillünkbe aztán egy őszi nap csapott be a ménkű. Lemenetem
Balatonfüredre, szerettem az elhagyatott partot, amikor a turisták
hazahúztak. Viszont fáztam, és elhatároztam, hogy délután hazamegyek.
Az állomáson, amikor befutott a vonat, ahogy körülnéztem, balról egy
barna, jobbról egy vörös fiatalember készülődött felszállni. (Mint
utóbb kiderült a bal oldali egy tihanyi halbiológus volt… Istenem, milyen
szép pár lehettünk volna…) Szóval én középen fel, a srácok szélről,
és mindkettő megindult felém, de a jobboldali győzött. Lihegve odaért
hozzám és megkérdezte, hogy felteheti-e a táskámat a csomagtartóra. Én
lakonikus rövidséggel közöltem: Nem! Előbb kiveszem belőle a könyvemet,
amit olvasni szeretnék hazáig. Bár így tettem volna, ehelyett szóba
elegyedtem a jó svádájú sráccal, akinek be nem állt a szája Pestig.
Aztán találkozgattunk, míg végül karácsony előtt kijelentette, hogy ha
nem szilveszterezek vele: „konyec raszkaz”. No de ott volt az én hallgatag
barátom, akivel még mindig együtt jártam, bár igyekeztem lazítani a
kapcsolaton. Fölballagtam a várba, a koleszba. Az én szerelmem csak nézett
a nagy zöld szemeivel és majdnem elbőgte magát,… hogy vége.
Eljött szilveszter napja és családom tagjai azzal keltettek, hogy nem tudnak
kenyérért lemenni, mert hallgatag barátom, a kásás hóesésben le,
föl-alá sétál a ház előtt. Órákig tartott a néma tüntetés. Végül
feladta. Így hát a família megmenekült az éhhaláltól, mert hogy az
akkori félig még falusi divat szerint, egy bödön tele volt lesütött
hússal, de hát magában ez az étel nem igen élvezhető. No meg, reggelizni
is nehéz kenyér nélkül. (Lehet, de nem érdemes…)
Este jött az új fiú, és vitt bulizni. Kirittyentettem magam, és indultunk a
tett színhelyére. A lakásban, a buli helyszínén senki sem volt… Jó kis
buli, vagy inkább gyanús? Visszaballagtunk hozzánk, és lesütött húst
ettünk kenyérrel… de az is lehet, hogy valami egyéb körettel, amit anyám
dobott össze. Szóval ez gikszer lehetett volna az első intő jel, hogy ne
bízzak ebbe az új fiúban, de én nehéz hódítási hadjárat után hozzá
mentem feleségül… A szívem később is mindig összefacsarodott, ha az én
imádómra gondoltam. Volt okom rá.
Dreiser, Theodore: Amerikai tragédia
Őszintén szólva, nagyon sok könyvre emlékszem, hogy ez jó volt, de teljes
részletességgel már nem emlékszem rá. Ennek a könyvnek a kapcsán, az a
jelenet maradt meg bennem, ami a tavon játszódik le, s amitől a tragédia
tragédiává vált. Néha kicsit utána is olvasok a könyveknek. Szóval
Szerb Antal úgy véli, hogy ugyan az Amerikai tragédia világsiker:
„egyetlen hibája, hogy Dreiser olyan rosszul ír, amilyen rosszul talán
még soha jó író nem írt” Puff neki. Én nem vettem észre, merthogy a
cselekmény lenyűgözött, erre határozottan emlékszem. Ilyenek a
szubjektív vélemények. Mit ír Hamvas Béla: „Dreisernél minden amerikai:
a stílus, az ember, a világszemlélet, a felépítés, a metafizika. Aki nem
volt Chicagóban, vagy New Yorkban, nem tudja, mi az a lenyűgöző,
idegsorvasztó zúgás, ami Dreiser regényeiből árad: - az amerikai városok
moraja ez, gépek, gyárak, emeletes vasutak, gépkocsik, autobuszok, liftek
monoton és komor szimfóniájának kegyetlen, észvesztő ritmusa. Pedig
Theodore Dreiser nem amerikai. Magáról írt könyvében (A Book about Myself)
elmondja, hogy szülei Rajna melléki németek voltak, apja vakbuzgó katolikus,
anyja csupaszív, érzelmes asszony. A múlt század hatvanas éveiben
vándoroltak ki és Indianában (Terre Haute) telepedtek meg. Itt született
Theodore Dreiser 1871-ben.
Nézzük inkább a cselekményt. A főszereplő „Clyde Griffiths sorsában és
egyéniségében megjelenik az amerikai életéhség. Clyde acélkemény
önzés. Nyomorult szegény szülők gyermeke, hatéves koráig az utcán
vallásos dalokat énekel. Szüleinek egyedüli életbölcsességük «az, hogy
a világot megvetik». Clyde-t az ellenkező ösztön hajtja. Szállóba kerül.
Inas. Megismeri a pénz, a fényűzés, a jó ételek és italok ízét. Sok a
nő. Eszik, iszik, és mindig éhesebb és szomjasabb lesz. Huszonkét éves
korában a villamosszékbe kerül. Mohóságában mindent le akar nyelni, ami
eléje akad. Állást, pénzt, gyönyört, asszonyt, kényelmet. Gyilkol -
persze, hogy gyilkol. Egészen természetes. Egy kobra nem lehet
lelkiismeretlenebb.” Eddig az idézet. Kegyetlen ítélet. Nem tudok mit
hozzáfűzni. A jó bornak nem kell cégér.
Vándor Katalin (kisvándor)
Forrás: http://www.eztolvasdel.h...
Mi erről a véleményed?
Szólj hozzá Te is! |
|
