Főzzünk a gyerekeknek!
A kicsi már velünk ül az asztalnál. Egyre több új illatot, ízt és
elkészítési módot ismer meg. Formálódnak a táplálkozási szokásai.
Amit most tanul az evéssel és az ivással kapcsolatban, az egész életében
elkíséri a gyereket.
Ebben az időszakban, az elsőtől a hetedik életévig, már nem speciális
gyerekételekről van szó, a nagy egész a döntő. Ráadásul a főzés a
gyerek számára nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy fejlessze
érzékeit és ügyességét, megtapasztalja a közösséget - más szóval:
többet értsen a világból.
Mit egyenek a gyerekek?
Ahhoz, hogy a kiegyensúlyozott tápanyagarányt elérjük, a táplálék
50-55%-a legyen szénhidrát, 30-35%-a zsír, 15%-a fehérje. Ez a gyakorlatban
így néz ki:
- Csak ritkán fogyasszunk zsírban, sóban és cukorban gazdag élelmiszereket,
mint például gyorséttermi ételek, olajban sültek, édességek és
sütemények.
- Keveset együnk belőlük: állati eredetű élelmiszerek, mint a tej, hal,
hús és tojás, a tengeri hal, mint jódforrás hetente egyszer ajánlatos.
- Bőségesen fogyasszunk növényi eredetű élelmiszereket, mint a
zöldségek, a saláta, a gyümölcs, a burgonya, a gabonakészítmények
(lehetőleg teljes kiőrlésű), továbbá olyan italokat, mint a víz, a tea
vagy a higított gyümölcslevek. A gyerekek számára három főétkezés és
két közbeeső étkezés ideális. Ez azonban ne legyen felhívás az
állandó rágcsálásra.
Receptek
C-vitamin bomba
Hozzávalók 2 személyre: 2 kivi, kevés almalé, 2 dl áfonyanektár,
jégkocka, 1 kezeletlen citrom a díszítéshez
Elkészítés:
1.) Meghámozzuk a kiviket, hideg vízzel leöblítjük, és az almalével jól
összeturmixoljuk.
2.) A jégkockákat két pohárba osztjuk. Először a kivipürét öntjük
bele, majd óvatosan hozzáöntjük az áfonyanektárt, úgy, hogy két
réteget kapjunk. Szívószállal kínáljuk. Ízlés szerint 1 szelet
citromkarikával díszítjük. (A citromot alaposan mossuk meg!)
Vegetáriánus uzsonnakrém
Hozzávalók: 2,5 dl paradicsomlé, 10 dkg vörös lencse, 1 kis sárga
paprika, só, frissen őrölt bors, bazsalikom
Elkészítés:
1.) Felforraljuk a paradicsomlét. Hozzáadjuk a lencsét, és kis lángon 5-10
perc alatt puhára főzzük, majd pürésítjük.
2.) A paprikát megmossuk, megtisztítjuk, durva darabokra vágjuk, és konyhai
robottal apróra reszeljük. A reszelt paprikát a lencsemasszába tesszük,
és sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük. Fogyasztás után a maradék
krémet egy tisztára mosott csavaros üvegbe töltjük, és hűtőszekrényben
tároljuk. Kb. 5 napig áll el.
Zöldséges burgonyaleves
Hozzávalók (4 személyre): 80 dkg nem szétfővő burgonya, 4 sárgarépa,
10 dkg gumós zeller, 1 kis póréhagyma, 1 evőkanál olaj, szójaszósz, 1
csokor petrezselyem
Elkészítés:
1.) A burgonyát, a répát és a zellert megmossuk, és 1 cm-es kockákra
vágjuk. A pórét megmossuk, megtisztítjuk és karikára vágjuk.
2.) Fazékban felforrósítjuk az olajat, és megpároljuk rajta a
zöldségeket. Hozzáadjuk a zöldségeket, majd a burgonyát, és felöntjük
2,5 dl vízzel. Kevés szójaszósszal ízesítjük, és fedő alatt 25-30
percig főzzük, míg a burgonya megpuhul.
3.) Megmossuk a petrezselymet, lerázogatjuk, és összeaprítjuk. A zöldséges
burgonyalevest utána ízesítjük és tálaljuk.
Édes túrós galuska
Hozzávalók (4 személyre): 3 tojás, 2 evőkanál cukor, 50 dkg sovány
túró, 4 dl tej, 18 dkg búzadara, csipetnyi só, 1 csomag vaníliás cukor
Elkészítés:
1.) A sütőt 180 fokra melegítjük. A tojásokat elkeverjük a cukorral.
Belekeverjük a túrót és a darát.
2.) A tejet felforraljuk a sóval és a vaníliás cukorral, majd
felfújtformába öntjük. Két megnedvesített evőkanállal kis galuskákat
szaggatunk a túrómasszából, és a tejkeverékbe tesszük.
3.) A formát alufóliával letakarjuk, és a sütőben (középen,
légkeverésnél 160 fokon) 30 percig sütjük. Levesszük az alufóliát, és
még 15 percig sütjük, míg a gombócok aranybarnák lesznek.
Kicsikről és nagyokról a Nana.hu oldalain -
http://www.nana.hu/index.php?apps=rovat2&rovat=466
Mi a véleményed?
Írd meg! |
Zoltánné

Üzenetek: 145
Belépés: 2008-10-24
|
Re: Főzzünk a gyerekeknek!
Tényleg jók, és nagyon egészségesek!
Oké, hogy édesség, de legjobban ez a túrós újdonság tetszik!
Én is kipróbálom őket!!
|
jucus

Üzenetek: 3
Belépés: 2008-11-21
|
Re: Főzzünk a gyerekeknek!
Nagyon jók a receptek,én is elfogom készíteni mindegyiket.Ha kiprobáltam majd még írok. Jucus
|
|