Facebook megosztás
G+ megosztás
Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Pálinkaúton a Viharsarokban 2


Élni a legnagyobb öröm

Békéscsabán töltötte gyermekévei utolsó boldog pillanatait Munkácsy Mihály. Születésének 150. évfordulóján nyílt meg – a világon egyedül itt – a nagy festő emlékháza, abban a gyönyörű nyolcszobás kúriában, amelyet rokonai építtettek az 1840-es években. Az árva Lieb gyerekek közül Mihály húga, Gizella nevelkedett e házban, Steineréknél. Miska pedig sokat vendégeskedett náluk nevelőapjával. 22 eredeti Munkácsy festmény mellett megismerkedhetünk a Steineréket követő Omaszta család eredeti szobabelsőivel, és ezen keresztül bepillanthatunk a 19-20. század fordulójának csabai kisnemesi-polgári világába.

Schéner Mihály Meseházába lépve tisztán és azonnal érezhető a művész hitvallása: „Élni öröm, lenni a legnagyobb öröm”. Sajátos, népi ihletésű, tarka mesevilág tárul a látogatók elé. Az utcai szobában a "Fabulatóriumban" gyönyörű színekben pompázó, faragott faasztal, mögötte a mesélő székével, amelynek támláját Szent István uralja. Virágból, szűrrátét motívumból, stilizált formákból álmodott palástban várja a mesemondót. Az ajtó feletti szemöldökfáról János vitéz néz le ránk huszárcsákóban. Az intézmény rokonszenves vezetője, Veres Krisztina elmondta, minden programukban ingyenességre törekszenek, és azt szeretnénk, ha ide hazajönnének az emberek és a gyerekek.

Géza tyúkos káposztája

Nem lehet elhallgatni, – erre a vidékre csak az jöjjön, aki nem ijed meg, ha egy-két-három kilót fölszed néhány nap alatt. Gasztronómiai csábítások egész sorának voltam magam is kitéve, és nem álltam ellent. A csabai kolbászt persze mindenki, én is ismertem, de a békési cigányétteremben Ásós Géza által kínált tyúkos káposztához eddig még nem volt szerencsém.

Magyarországon termett gyümölcsből – leggyakrabban szilvából, körtéből, almából, kajszibarackból, cseresznyéből vagy szőlőtörkölyből – készül, 100 % gyümölcsöt tartalmaz, és legalább 37,5 % alkoholfokos.

A 31 éves tulajdonos Békés Párizsnak csúfolt roma-telepén született, és tíz éve még kétkezi munkás volt. Később burkoló majd gipszkarton szerelő vállalkozásba kezdett, és sikeres lett. – Gyerekkori álmom volt, – mesélte vacsora közben, hogy egyszer én is vendéglős leszek. Nagyon tetszett nekem, hogy az emberek pénzt adnak az ételért. Mindenem, még a lyukas zoknim is benne van ebben a vendéglőben. Egy szakácsunk van, így ha kell, beállok főzni magam is.

A mi családunk szeret dolgozni, ellentétben néhány rokonunkkal, akiknek legfeljebb a tévé távirányítója törheti fel a kezét… Ásós Géza vendéglője nem drága, a legdrágább étel az Unalom-szelet (2 szelet hús közt reszelt sajt, sonka, gomba, Erős Pista – bundázva) – 1300 Ft. S hogy miért Unalom a neve? Unalmukban találták ki, így mesélte.

Egészen más irányt képvisel Gabnai Csaba békéscsabai bisztrója, ahol végigehettem egy ötfogásos degusztációs menüt. A gombakrémleves vargányával, és a Rákóczi túrós helyben készült házi baracklekvárral egészen kiváló volt, Gabnai Csaba nem véletlenül nyerte el tavaly az Alexandra Étteremkalauz az Év étteremtulajdonosa címét.

Részemről a pálmát mégis a pósteleki csárdában Dénes mester által elővarázsolt ebéd vittel el. Fácán eszencialeves csigatésztával, bográcsban rittyentett rókagombás szarvas pörkölt csuszatésztával, és a végén túrós palacsinta. Még jó, hogy ebéd előtt játékos erőpróbán vettünk részt, szalmabálát talicskáztunk, fafűrészelésben pedig több mint egy percet vertünk ellenfeleinkre…

Még egy fontos tudnivaló a környékről. Autó helyett mindenképp a vonatot válasszuk! Mert a Békési Szilvapálinka Út egyszerűen kihagyhatatlan. A Békési szilvapálinka Európában eredetvédett, a megye 17 településén készítik vörös szilvából. Különlegességét a Körösök klímája, a kötött talaj és a sok napsütés adja. Meg a Jóisten. Ezt a hungarikumot (és sok másféle pálinkát) ma már több manufaktúra elegáns, kifejezetten erre a célra épített kostoló-házában hörpinthetjük fel.

Jásdi Beáta

Még több kép a galériában

Forrás: www.kiskegyed.hu


 
 
Eszközeink védelméről az Avira AntiVir termékei gondoskodnak.     

EGYPERCES - UTAZÁS levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.