Facebook megosztás
G+ megosztás
Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Berlin a szexturisták Mekkája 2


Az építészet városa

Az építészet amúgy is fontos szerepet játszik Berlin történetében. A város történelme során volt a brandenburgi őrgrófság, majd választófejedelemség, illetve később az ebből kialakult Poroszország és az 1870-ben egyesült Németország fővárosa is. A második világháború után már csak az NDK fővárosa volt a város keleti fele, hogy aztán 1990-től megint az újraegyesült Németország fővárosa legyen.

A város történetének egyes szakaszai az építészetben is jól nyomon követhetők. Elég csak végigsétálnunk a város központi terétől, az Alexanderplatztól a főutcán, az Unter den Lindenen, hogy majdnem mindent lássunk: kezdve az egykori NDK szimbólumától, a tévétoronytól a porosz királyok építette palotákon és rokokó színházakon keresztül egészen a birodalmi nagyságot bizonyítani hivatott Brandenburgi Kapuig. Mint ahogy mindenképpen érdemes ellátogatni az 1936-os berlini olimpiára birodalmi stílusban épült, ókori római mintát követő Olimpiai Stadionba is, amely az idei labdarúgó-világbajnokság döntőjének is otthont adott.

Az újra a parlament székhelyévé vált Reichstag épülete mögött, a hatalmas Tiergarten park és a Spree folyó kanyarulata között megint csak kortárs sztárépítészek által tervezett új kormányzati negyed izgalmas, letisztult formáival Európa-szerte páratlan épületegyüttes. És szintén nincs messze innen – gyalog sem lehet több húsz percnél – az új Berlin igazi jelképe, a Potsdamer Platz. A helyi „Manhattan” torony-irodaházai és a mellettük található Sony-Center egészen elképesztő látványvilágot teremtenek.

A Német Vasút üvegborítású irodaházában például 103 méter magasan, 26 emeleten bámulhatunk be a dolgozók „kifelé fordított” irodáiba, ami különösen este, kivilágítva megdöbbentő élmény. De felmehetünk a New York-i téglastílusban épült, 101 méter magas Kolhoff-torony tetején kialakított kilátóra is. Amiben nemcsak az a különleges, hogy az egész várost alaposan megnézhetjük magunknak fentről, hanem az is, hogy Európa leggyorsabb liftje visz fel oda. Bár „hivatalosan” 8 másodperc a menetidő, szerintünk ebbe a sorban állást is beleszámolták…

A kultúra városa

És ha valaki még nem fáradt ki az egész napos gyaloglásban és városnézésben, annak esténként is kulturális programok széles palettáját kínálja a város. A számtalan opera, színház és koncertterem mellett most csak két különlegességre hívjuk fel a figyelmet. Az Oranienburger Strassen található Tacheles Kultúrcentrum tulajdonképpen egy foglalt ház volt, amiből nem rakták ki a kéretlen lakókat, hanem nekik ajándékozták az épületet. Egészen pontosan az általuk létrehozott kulturális alapítványnak, amely ugyan a külcsínen nem változtatott, a belbecsen annál inkább.

Az épület négy emeletén hangulatos „kultúrkocsmák” váltakoznak kiállítótermekkel. De abban is biztosak lehetünk, hogy valamilyen koncertbe is belefutunk itt, sőt, ha szerencsénk van, egy kiállításmegnyitó vagy színházi előadás is szerepel az aznapi programon. Hasonlóan szerencse kérdése, mit fogunk ki a Prenzlauer Berg negyedben található Kultursörfőzde épületében. A hatalmas területen fekvő egykori sörgyár átalakításával egy másik kulturális központ jött létre, ahová megint csak érdemes egyszer ellátogatni. Kifoghatunk könnyű- vagy komolyzenei koncertet, esetleg egy színházi előadást is. Persze nagyon rosszul nem járhatunk, hiszen ha nem tetszik a program, akkor legfeljebb félrevonulunk egy másik udvarba, ahol barátainkkal megbeszélhetjük aznapi élményeinket, és azt, mikor jövünk legközelebb Berlinbe.

Forrás: www.kiskegyed.hu



 
 
Eszközeink védelméről az Avira AntiVir termékei gondoskodnak.     

EGYPERCES - UTAZÁS levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.