Facebook megosztás
G+ megosztás
Amennyiben alábbi levelünk olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérjük, kattintson ide!
Összefogva olcsóbban juthatnak energiához


Elsősorban a nagy energiaigényű vállalkozások érdeklődését keltette fel a kamara jelentős megtakarításokkal kecsegtető közös árambeszerző programja. A kezdeményezést ősszel megismétlik, illetőleg a gázra is kiterjesztik.

A közösségi energiabeszerzésre, az abból fakadó árelőny elosztására irányuló országos programot a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezte, miután az év elején lebonyolítottak egy földgázbeszerzést, ahol egy kisebb csoport számára már jelentős eredményeket értek el. Az ötletet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatta, a csatlakozáshoz lehetőséget biztosítva az összes területi iparkamara számára. Az eddigi tapasztalatok szerint a felhasznált áram mennyiségétől függően 5–15 százalékos megtakarítás is elérhető, ami egy közepes cég esetében is évi több millióra rúghat.
Az első megkeresések után a témában tartott fórumon kiderült, hogy Baranyából is több cég látta meg a lehetőséget a versenyelőnyt teremtő olcsóbb energiavásárlásban. A megyéből főként a nagy energiaigényű fa- és fémmegmunkáló vállalkozások csatlakoztak a helyi energiaközösséghez.

A kamarák által kezdeményezett beszerzést a Sourcing Hungary Kft. szakemberei készítették elő és bonyolították le. A baranyai vállalkozások az idei harmadik beszerzési fordulóba tudtak bekapcsolódni. A lekötött nagyobb mennyiségnek és az alacsony világpiaci áraknak köszönhetően a csatlakozók jelentős megtakarítást értek el abból kifolyólag, hogy a villamos energia ugyancsak alku során vásárolható és értékesíthető tőzsdei termék.

A kezdeményezés keretében évente több áramvásárlási fordulót szervez a kamara Baranyában, és a közösségi beszerzés kamarai mintáját kiterjesztik a gázvásárlásra is. Utóbbiban az eddigi tapasztalatok szerint a csatlakozók átlagosan 2,00–8,00 Ft/m3 megtakarítást értek el.

Forrás: www.vilaggazdasag.hu


 
 
Eszközeink védelméről az Avira AntiVir termékei gondoskodnak.     

EGYPERCES - CÉGVEZETÉS levelünket a(z) {email} címre küldtük ki.
Ha biztosan meg szeretnéd kapni levelünket a jövőben is, vegyél fel minket címlistádba, kattints ide!
Leiratkozáshoz, kérjük, kattints ide.

Amennyiben kapcsolatba kívánsz lépni velünk, kérjük, leveled az info@egyperces.hu címre küldd.
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004.
 
JOGNYILATKOZAT ÉS TÁJÉKOZTATÁS     |     IMPRESSZUM
 

A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.